Egy újabb sikernek örülhet társulatunk, a Száz karácsony ugyanis egy nagyon fontos elismerést kapott. Szeptember 20-án adta át a Színházi Kritikusok Céhe a Színikritikusok Díját. A legjobb új magyar dráma/színpadi szöveg kategóriában Szabó Borbála Száz karácsony című műve lett a győztes.

Szívből gratulálunk Szabó Borbálának, és nagyon büszkék vagyunk arra, hogy ettől az évadtól kezdve dramaturgként társulatunk tagja.
Märcz Fruzsina pedig a legjobb női főszereplő kategória várományosai között volt a Száz karácsony főszereplőjének, Koncz Klárának a megformálásáért! Szívből gratulálunk neki is, hiszen 55 színház és társulat, 105 előadásának legjobbjai közé választották a kritikusok.

„A Száz karácsony szerelmeket mutat meg, amelyek úgy értek véget, hogy abba valaki belerokkant, szerelmeket, amelyek akkor sem múltak el, amikor minden ok meglett volna rá. Sorsokat, amelyek egy megcsalás miatt olyan erővel mentek a falnak, hogy azt a létfontosságú szervek sem élhették túl; sorsokat, amelyeket egy egyszerű sérülés térített el eredeti pályájukról, és sorsokat, amelyeket valaki puszta féltékenységből és emberi kicsiségből tett tönkre” – így írt Kovács Bálint Száz karácsony című darabunkról a HVG kritikájában.
„Üdítő a játék, de nem dráma nélküli, hiszen – ahogyan minden nagy családban – Konczéknál is akadnak problémák: alkoholizmus, erőszak, elfojtott vágyak, félbehagyott álmok, titkok, olyan tényezők, amelyek mellett szinte eltörpül, hogy kik irányítják épp az országot” – emelte ki darabunkkal kapcsolatban Rosznáky Emma a Fidelio kritikájában. A szerző úgy fogalmazott, „az évad egyik top élménye” volt számára az előadás.

A Száz karácsonyt tavaly nézőink is nagyon szerették, hiszen ezt a darabot választották a 2025/2026-os évadunk legjobb előadásának! Gratulálunk ezekhez a sikerekhez a darab szereplőinek, Kovács Lehel rendezőnek és társulatunk valamennyi tagjának, aki részt vett a produkció létrejöttében!
Szívből gratulálunk Gálffi Lászlónak is, aki a legjobb férfi főszereplő kategória egyik jelöltje volt az Örkény István Színház A Darvas című produkciójában nyújtott alakításáért. Gálffi Lászlót hamarosan első nagyszínházi premierünk főszerepében áll színpadra, a Kodály – Hegyi éjszakák című darabban.




